Valódi emberek véleménye a Brilliance gyorsfertőtlenítő tisztítószerről

Szerző:
Vásárlói visszajelzések és tippek

 

A Brilliance gyorsfertőtlenítő egy már közel két évtizede fennálló magyarországi, azon belül is budapesti cég terveztette meg és gyártja is az országon belül. A Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft. elkötelezett híve az innovációnak és a fenntartható gazdaságnak, így mind a gyártási, mind a kereskedelmi tevékenységüket is ez alapján szervezik. A tisztítószereik biológiailag lebomló módon lettek összeállítva, a műanyag csomagolásukat környezettudatos módon begyűjthetővé teszik, nem csak szelektíven gyűjthető.

Tisztítószer és fertőtlenítőszer is egyben a Brilliance gyorsfertőtlenítő. Behatási ideje tényleg nagyon gyors, kizárólag 5 percet szükséges várni a felület tisztítása után. Alapvetően ipari körülmények közé tervezték, konyhák, éttermek, irodák, esetleg orvosi rendelők tisztán tartására. Legfontosabb tulajdonsága, hogy amennyiben nem érintkezik étellel a fertőtlenített felület, még öblíteni sem szükséges.

Az ipari felhasználás ellenére több hűséges és elkötelezett vásárló is jelezte, hogy már a háztartásukban is helye van a terméknek. Ennek oda, hogy a Brilliance gyorsfertőtlenítő nem csak 20 literes ipari kiszerelésben kapható, hanem kényelmes, 0,75 literes szórófejes flakonban is. Ezt bátran beszerezheti körülbelül 1.500 Forintért magánszemélyek is, és a mindennapjaik részévé tehetik. Elsőre talán kevésnek tűnik ennyi pénzért ilyen mennyiség egy fertőtlenítőszerért, azonban hígítás nélkül használható, és kevés is elég belőle a nagy hatékonyságának köszönhetően.

A termék a gyártó eredeti webshopján kizárólag 5 csillagos értékelésekkel rendelkezik. A Brilliance gyorsfertőtlenítő kis kiszerelését nem csak ipari körülmények között használják az elégedett vásárlók, hanem a saját otthonunkban is. A vélemények többsége mind arra tér ki, hogy olyan elégedett volt a vásárlójuk a munkájában a Brilliance termékével, úgy érezte érdemes a mindennapokban is bevetnie. A hatékonyság, a gyors behatási idő mellett visszatérő elem, hogy az üvegfelületeket kiválóan képes kezelni – legyen az egy dohányzóasztal a nappaliban, vagy akár a tavaszi nagytakarítás alatti ablaktisztítás folyamata. A munkahelyi tapasztalatok alapján többen ruhák fertőtlenítésére is használják. A Brilliance gyorsfertőtlenítő kíméletességét, és valóban biológiailag lebomló formuláját, és annak környezettudatos tervezését bizonyítja az is, hogy akár kézfertőtlenítőként is bevethető a felhasználói szerint bármiféle mellékhatás nélkül – sőt, a legtöbb vélemény kizárólag a hatékonyságára és finom illatára irányul.

Ha az Ön számára fontos a megfizethető árú, minőségi, magyar tisztítószer mire vár még? Rendelje meg most!

Kategória:
Webáruház
Shares